Alig ismert szomszéd-szépségek

Az elmúlt hétvégén Dél-Csehországban jártam. Nem szokásos körutazáson, hanem egy "szakmai" úton. Az út fő célja a cseh tavakon a turisztikai hajózást végző, egykor Vácon gyártott, a tervezéstől az utolsó csavarig hazai kivitelezésű vízibuszok felkeresése volt. Mert ezeket ott nagyon megbecsülik és szeretik. Sőt, "újat" is vásárolnak, ha van eladó. Így került oda ismét egy a Balatonról, ahol azt selejtezték.
A hajós kirándulások mellett igyekeztem mindent megnézni, mi nagyon rövid időnkbe belefért. Várakat, városokat, hogy legalább impresszióim legyenek.

Összefoglalva azt lehet mondani: bámulatosan szép, rendezett és kulturált vidék. A rendezettség helyenként Ausztriához mérhető.
No és a látnivalók, műemlékek tömkelege. Könnyű nekik. Nem volt részük két évszázados háborúskodásban a törökkel, nem hengerelte őket végig a II. világháború. A 30 éves háború után csak a szocializmust kellett kibírják.

De menjünk sorjában!
Utunk első állomása a Brünntől nem messze lévő, a Jihlava folyócska felduzzasztásával létrejött Dalesice-i víztározó volt. A tavon 1 óra alatt megy végig a 301-es típusú VYSOCINA vizibusz.

 

 

A duzzasztó másik fele talán még lenyűgözőbb látványt tartogat.

A Francis turbinákkal működő erőmű a 60-90 m-es vízszintkülönbség mellett maximálisan 450 MW teljesítmény leadására is képes. Tiszteletre méltó méretek.
Szállásunk már a Vranov-i víztározó mellett volt.
Reggel, a csapat, lévén műszaki érdeklődésű is, egy helyi ezermester-féle ember TATRA múzeumában kezdett. Ámultam, s bámultam! Ismertem gyermekkoromból a TATRA darukat, teherautókat, tán még szippantós autó is volt ilyen, de a személyautókból csak egy-két modellről tudtam. Szeretettel néztem a gyűjteményt. A tulajdonos kicsit olyanféle lehet csehként, mint mi magyarként.
Pár kép a nagy múltú gyár autóiról, fénykorának szocialista csodáiról. Az elvtárs-szállítókról. Amelyek aztán még az 1990-es évek végén is készültek, általában kis szériában. Büszkén mesélték, hogy az első magyar FORMA I-es futamra TATRA mentőautók jöttek, mert azok olyan magas színvonalúak voltak. (Műszaki érdeklődésűeknek ITT VAN egy kisfilm, a járó TATRAPlan - alább a 3. kép - motorról.)

 

 

 

A Vranov-i víztározó mellett 3 vár is magasodik. Ezek közül mi a Bitov-it jártuk be.

A vár udvarán - "hála" az erős szélnek - hol erősödő, hol halkuló érdekes, afféle zenés-zúgás volt hallható. Ezt a gazdasági épület tetején elhelyezett szélkakasok (mi leneveztük őket szélkürtnek) csinálták. Feltételeztük, hogy a szélkürtök mindegyike másként van intonálva. A ház tetején láthatóak.

A várban az 1700-1800-as évek ízlésének megfelelő berendezés. A díszteremben brünni zenész hallgatók adnak - sajnos csak nagyon rövid - barokk koncertecskét. A vár egyik ura nagy vadász volt. Az ő kitömött vadállat, madár és kutyagyűjteménye egészen egyedülálló. És többünk szerint perverz. Kártyázó, söröző mókusok, beöltöztetett állatok. Hm....
A vár udvarán áll egy gótikus templom. Errefelé nem ritkaság, szinte minden faluban van egy.

Nem hagyhattuk ki a környék kimagasló "fényképező helyének" felkeresését sem. Itt alulról látjuk a bitovi várat. S itt fog járni a Balatonról idekerült vízibusz is.

A víztározó névadó települése, Vranov üdülőhely. Parti vendéglő-sor, nagy strand, sétahajók, csónakházak, vitorláskikötők, sporttelepek.

 

 

Egy vérszegény vegeta-húsleves, egy mikroszkópikus marhaszelet mellé tálalt közepes minőségű knédli, és ragyogó Pilsner sör elfogyasztása után felkerestük egykori balatoni hajónkat, a DYJE ex FÖLDVÁR-t.
A hajó tulajdonosa barátaim kedvéért odaadta nekünk a hajót egy sétaútra. A nagyon erős szél miatt sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel (lehetetlen lett volna kiállni havaria nélkül a kikötőből), de remek sörözős délutánt töltöttünk a hajón.
Igazán megható, hogy az új, cseh tulajdonos tiszteletünkre felhúzta a magyar lobogót, sőt, nemzeti színeink állandóak lesznek a tavon, mert a hajót piros-fehér-zöldre festette, és egy emléktáblát is elhelyezett rajta. (Műszaki érdeklődésűeknek ITT VAN egy kisfilm a járó CSEPEL motorról.)

 

 

A harmadik napon továbbutaztunk nyugatra. A júliusi 8-10 fokos "meleg", viharos szél, szakadó eső, no és a rendelkezésünkre álló idő nagyon szűkös volta miatt épp csak benyomások szerzésére nyílt módunk. Az első meglátogatott város Telc volt, a Világörökség része, Európa egyik legszebb főterével.

 

 

Ceské Budejovicéban csak egy vízibuszra jutott időnk. A személyzet meghallva származásunkat és érdeklődésünket, el sem akart minket engedni.
Cesky Krumlov, a környék másik éke. Ennyi műemlék ilyen kicsi területen tán még Rómában sincs.

 

Következő állomásunk a - talán arcunkra mosolyt csaló nevű - Lipnói Riviéra. A norvégos hangzású Frymburk főterén természetesen egy gótikus templom áll. Bemenni sajnos csak egy sűrű hálóig lehetett. A templomban épp gyakorolt egy orgonista. A templom ma szinte vízparti. A település lejjebb lévő részeit ellepte a víz a tározó feltöltésekor. Innen, az egykori dombtetőtől indult a hajó is, melyre sokszor méteres hullámok csaptak fel a valóban tóvá szélesedő vízen.

 

 

 

Nekem és pár barátomnak innen haza kellett jönnünk. A csapat nagyobbik része ment tovább. Én a cseh-osztrák határnál még "lőttem" egy szép épületegyüttest:

Jövőre lehet, ismét megpróbálkozunk egy Dél-csehországi körúttal. Lehet - mondom, mert korábbi tapasztalataink alapján nagyon nehéz eladni, azaz legalább a minimális létszámot összegyűjteni. Pedig a gyönyörű tájat járva egymást követi a látnivalók serege.

De nekünk Prága kell! Csak és egyedül, mindenkor. Pedig ez épp olyan rövidlátás és tájékozatlan ostobaság, mint amikor a Magyarországra beutazó turisták csak Budapestre mennek. Ne legyünk már mi is ilyenek!

Érdekes, sokszor végig sem gondoljuk, hogy a cseheknek és nekünk majd 400 éven át ugyanaz volt a királyunk. Bécsben közösen dolgoztak a cseh és magyar hivatalnokok, igaz a csehek, történelmileg "prudensebbek" voltak a Habsburg udvarnál, így számuk is jóval nagyobb volt a Kaiserstadtban.

Igaz, 1526 után két királyunk volt másfél évtizedig, majd volt egy erdélyi fejedelemségünk, de az ország egy részére, majd egészére igaz, hogy 1526-tól 1918-ig, Ferdinándtól Károlyig ugyanaz volt a királyunk. Mátyás idején kívül nem háborúztunk sokat. Csak aztán jött az 1919. évi rablóhadjárat, az országcsonkítás, jöttek a sebek. Majd a Benes-i dekrétumok, a kitelepítések, kegyetlenkedések, a máig ordító és ható, sőt jogrendbe illesztett igazságtalanságok. 

Persze az átlag cseh ma már ezen messze kívül áll, évezredes szomszédságból második szomszéddá lettek. A második szomszéd pedig előbb-utóbb mindig jó szomszéd. :)

Pár gyakorlati észrevétel: a cseh árszint nagyjából megegyezik a magyarral. Látványosan csak a sör olcsóbb, melyből sokféle van, de mind nagyon finom. A vendéglátásuk színvonala elmarad a hazaitól, de nem zavaró mértékben. Kárpótol minket a szinte mindenütt rendezett környezet.

Higgye el a Kedves Olvasó, itt a második szomszédnál, 4-5 órányi útra bámulatos dolgokat láthat. Nem kell mindig a világ túlsó felén keresnünk az élményeket!