2011. július 21., csütörtök

Kárpátalja mindig szép

 Imre Sándor kárpátaljai, técsői költő-idegenvezető barátunk, kollégánk hív minket szeretett szülőföldjére.

"Ahol én születtem
Meghalni is jó volna egyszer
Vihetnek lépteim bárhová
Szívem te innen nem mehetsz el"


Kárpátalja azon ritka földdarabkák egyike, amely mindig szép... Szép tavaszi virágözönben, nyári napsugárban, szüretelő őszben, és szép akkor is, ha hópelyhek díszítik magasztos csúcsait.
Kárpátalja a történelmi Magyarország keleti védőbástyájának legkeletibb csücske. Egy aprócska ékszerdoboza a Nagy Egésznek. Olyan ékszerdoboz, mely nélkül a Nagy Egész szegénységre van ítélve. Ez a föld hagyományos gondoskodásával és szeretetével átöleli az embert. Hívja, várja és megtartja.
Kárpátalja mindig szép....
Néha szomorúan szép, de még szomorúságában is csodálatos.
Csak az döntheti el, hogy ezek az állítások igazak-e, aki Őt szeretni tudja, akit gyökerek kötnek a hányattatott sorsú hegyek lábaihoz, vagy aki csak egyetlen egyszer is arra járt, (arra jár...) és látta saját szemével hogyan ölelik egymást lombok völgyek ölén, folyók kanyarulatában. Csakis az döntheti el, aki járt arra, ahol az árvizekkel szíven öntött nép ellopott ég alatt is tud és mer reménykedni; gyönyörködni tud a már márciusban lenyűgöző kökörcsin- és hóvirág-óceánban díszelgő hegyoldalakban és folyóparti rétekben.
Vajon lehet-e magasztosabb érzés mint ott VERECKÉN - letzekintve a magasból Árpádék értünk is megtett nehéz útjaira - elénekelni Nemzeti Himnuszunk?!
Kárpátalja annak mindig szép, aki arra járt, ahol Rákóczi, Széchenyi, Petőfi, Zrínyi Ilona, Munkácsy, Kazinczy, Dajka Gábor, Hollósy Simon és még sokan, de sokan mások éltek, alkottak, akikre mind büszkék lehetünk.

Kárpátalja mindig szép annak, aki átérzi, hogy nem csupán egy darabka köt minket össze történelmi értelemben ezáltal a földecske által. Ezen a földdarabkán ugyanis koncentráltan mesél a teljes magyar történelem.
Ide hívok mindenkit, aki tudja, érzi, vagy szeretné megérezni, mennyire megérdemli az Ung, a Latorca, a Tisza és a Talabor népe, hogy szeressék őt kettéhasított sorsával, szülőföldjének soha el nem múló ezerarcú bájaival.. Hívok mindenkit hóborította csúcsokhoz, pázsitos völgyekhez, csacsogó csermelyekhez, szelíd, hangoskodó erdőkhöz. Itt fel lehet fedezni, meg lehet ismerni az "ötágú síp" mostohagyermekét, a hatodikat: Kárpátalját.
Ide hívok én mindenkit újra és újra... Ide, ahol Bartók Béla cseperedett, ahol Hollósy nem csak festett, de menedéket, otthont talált, ide, ahol napvilágot látott az első költőnő, Petrőczi Kata Szidónia, ide, ahol br. Perényi Zsigmond vagyonát és életétt tette a magyar szabadság oltárára, ide, ahol Zrínyi Ilona szelleme és jelleme uralja Munkács várát, az őt átkaroló tájat, valamint a Verecke felé vezető, és Verecke felől a szívünkhöz vezető utat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése