2011. június 15., szerda

A "rejtett értékekhez"

Kiss Manyi nem rejtett érték. Már a '30-as, '40-es évek Magyarországán is ünnepelt művész, akinek karrierje folytatódhatott a kommunizmusban is. (Most ne menjünk bele, hogy az még nem is az volt, mert még csak az előszoba épült, maradjunk annyiban, a jurta jobb.) Sőt akkor is csak a Nagy Joszif halála után, mert előtte csak beugró szerepeket kapott. Mert korábban a dolgát tette, a fronton sínylődő magyar bakáknak énekelt.
Rejtett ismeret viszont, hogy Kiss Manyi Magyarlónán született. Abban a faluban, ahol erdélyi csoportjaink nagy része megpihen egy éjszakára. Abban a faluban, ahol a mostani csodálatos áprilisi időben is utasaink lemérték a juhokat. (Lásd alább!)
A művésznőnek ebben az évben emléktáblát állítottak Magyarlónán. Összeállítást készített erről Tamás Sajtos Ilona idegenvezetőnk és Brozán László.


Kiss Manyi gyermekkorát Zágonban töltötte. Unokaöccse, Kiss Albert írja róla: "Manyika noha – mint említettem – Magyarlónán születt , mégis Zágont tartotta szülőfalujának.  (Több életrajzi könyvben ezért is szerepel tévesen Zágon, mint szülőhely.) Gyermekkorát is Zágon hegyei közt töltötte, ezért választotta később a budai Árnyas úti bérlakását is, mert Zágonra emlékeztette. Kutyáját is Zágonnak nevezte el."
Zágonban, a Mikes Kúriában emlékszobát alakítottak ki részére. Ezt is felkeresi Rejtett értékek Erdélyben című utunk, melyhez minden szerencsés résztvevőnek jó szórakozást és sok élményt kívánunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése