2015. december 2., szerda

Elhunyt Dr. Csávossy György

Szellemi életünk, közéletünk nagy baját jelzi, hogy minden bizonnyal csak egy kicsiny kisebbség tudja, ki ment el közülünk. Bezzeg ha...., s ide most jöhetne egy csomó, ehhez a bejegyzéshez méltatlan "celeb" név, akit oly sokan ismernek.

Csávossy György erdélyi polihisztor volt: borász, agrár szakíró, költő, színműíró, tanár. Régi Temes megyei nemesi család sarja. Olyan nemesi családé, mely a legjobb értelemben volt a politikai nemzet alkotója, beleértve a most elment tagját is. A nagyapja pl. Temes megyei képviselőként az Országgyűlést, mint megrendelőt képviselte a Parlament épületének építésénél.
Életét kutatóként, oktatóként töltötte az erdélyi, partiumi borászat fellegváraiban, közben majd tucatnyi verses és esszé kötetet alkotott. Jelentős alakja az erdélyi borászat kommunizmus utáni feltámasztásának. Személyes, mindig elkísérő élményem, hogy Csávossy György szerettette meg velem az édes bort. Igaz, száraz bort gyakrabban fogyasztok, de megtaláltam magamnak a jófajta édes bor örömet okozó helyét is. Nem csak a tokaji borokét, hanem pl. a Küküllő menti édesekét is. Az általa vezetett borkóstolón elmondott felvezető beszédei után az ember mindent megkóstolt, mit ő javasolt, s bizony rámutatott az édes bor szükségességére és jelentőségére a borfogyasztásban. Kedélye, bölcsessége sugárzott. Jó magyar, jó szakember volt. Alkotott, tanított, nekünk dolgunk, hogy őt halála után is meghallgassuk.
Dr. Csávossy György 90 évesen hagyott itt minket. Köszönjük neki, hogy figyelmünket ráirányította az erdélyi borkultúrára, melynek ápolását a magunk szerény módján segíteni fogjuk.
Isten Vele, nyugodjék békében.