Érdemtelen örökösök

A minap Herkulesfürdőn jártam. Kb. 8 év után először. Dermesztő élmény volt.
Herkulesfürdő Európa legrégibb fürdőhelye. Tegyük jelképévé a tájat ezzel a csodálatosan megmaradt szoborral:

Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori neves fürdővárosába először talán 1991-ben jutottam el. Bukarestbe autóztunk kalandos körülmények között. Akkoriban sűrűn jártam Kolozsvárra, sok jó cimborára leltem az ottani egyetemi ifjúság körében. Közülük egy kedves lány kísért minket, engem, s nemrég elhunyt Ábel barátomat, hogy bemutassa a Kulturális Minisztériumot, s pár, bukaresti él-értelmiségit. Akkoriban benzinjeggyel lehetett üzemanyaghoz jutni, bár annak birtokában sem mindenütt, s fondorlatok nélkül semmiképpen sem.
Szóval Bukarestbe menet a még kalandosabb havasalföldi utat választottuk. Az ismeretlent. Így útba esett Herkulesfürdő. Meg is álltunk valami italra. Talán egy borzasztó kávéra. Az egykor nagyon elegáns, a ceausescu-i Romániában kopott, ízléstelen dolgokkal rondítottan "elegánssá" tett, de feltétlenül büdös főtéri hotelben. Ebben:

Úgy tűnik, a fenti képen látható, az aranykort jellemző Herkulesből havasi bunkós ember lett, aki szétver mindent. Ma ez a hotel teljesen lakatlan. Tetejéről potyognak a cserepek, nyílászárói kopottak, hiányosak, a vakolat málik. Így van ez már legalább 10 éve. No jó, gondolná az ember, biztosan valami pörös dolog van a háttérben, ha az eldől, majd befektetnek, megnyitják, visszatér a régi pompa.
De nem jól gondolná az ember. Ugyanis az egykori ragyogó fürdőváros, ahol volt idő, amikor egyszerre három király is lakott (köztük Ferenc József és Károly, román király) ma teljes egészében kihalt és romos. A mára, a szocializmus embert próbáló évtizedei alatt sokkal nagyobbá bővült fürdőváros "modern" részeiben van élet. A panelszerű egyenszállodákban, ahol a "jegyes" turisták, a szakszervezetek által beutalt szocialista dolgozók tömegei fürdőztek (ha akartak, ha nem, ide küldték őket) a "mélyen tisztelt és hőn szeretett pártfőtitkár elvtárs" idején. No napjaink kültelki fürdőélete kapcsán se egy kehidakustányi, vagy zalakarosi welness-életre tessenek gondolni! Hanem egy olyan végtelenül szürke, külföldiektől szinte mentes fürdőéletre. Olyan igénytelenre, amely számára természetes, hogy a műemléki szállodák, vigadók szinte összedőlnek. Olyanra, ahol természetes, hogy a romos egykori nagyság között veszi meg a műanyag pavilonból a kólát, hogy azt állva elfogyassza, miközben kóbor kutyák szaglásszák körül.
Mert ma, illetve ma még inkább ilyen az értő és belelátó szemmel még mindig messzemenően csodálható főtér és környéke:

A templomon kívül az összes épület lakatlan. A balra lévőben folynak ugyan munkálatok, egy stecklámpa fénye is látszott: műanyag nyílászárókat helyeznek be.

Az Alpár Ignác tervezte Szapáry-fürdő. Nagyjából 10 éve belekezdtek felújításába, ma csak a kísértetek látogatják.

A kaszinó aljában discó működik. Feljebb hiányzó ablakok, omló vakolat. Megmaradtak viszont a szocialista Románia "kovácsművészete" adta bájak a kor jellemző utcabútoraival.

A fürdőfolyosó a "környezethez illő" és egyébként sem működő pavilonokkal. A háttérben lévő épület teteje is erősen hiányos. Ma denevér szálló.

Ez az 1824-ben emelt épület a 2000-es évek elején még a büszke Apolló néven *-os szállodaként üzemelt. Ablakaiban mosott zoknik, alsógatyák lógtak, "latinos" hangulatot kölcsönözve a térnek. Mára bezárt.

A '80-as évek Romániájának sajátos turistaeligazító "térképe". (Gondolom, a '70-es években is így volt, de azt én nem ismerem.) Az ilyenfajta "igényes" lelemények sok helyen fellelhetőek voltak. Mára megfogytak, tekintsük hát ezt egy ironikus műemléknek.

Erdélyt járva az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődést tapasztaltam. Átalakuló, vagy a földből kinövő éttermek, szállodák, sokszor igen magas színvonallal. Jó, persze, az ízléssel vannak néha gondok. Ha nagyon liberális akarok lenni, azt mondom, vannak gondok a mi ízlésünkkel. De Herkulesfürdőn mintha megállt volna az idő. Azaz nem állt meg, mert dolgozik. S ha minden így marad, egészen addig dolgozik, míg csak a házak alapjait tudjuk megnézni. S majd gondolkodhatunk, milyenek is lehettek azok latin-dák fürdők, melyekről a feliratok mesélnek?

Van egy szép ellenpélda is. Az egyetlen épület, melyet színvonalasan felújítottak. (Jó, műemlékeseink összehúznák szemöldöküket, na de mégis: itt legalább lakni lehet, élvezni a bámulatos szurdok szépségeit, levegőjét, és kénes vizet, melyről  Ad aquas Herculi sacras híres lett.)
Nézzünk meg erről is pár képet, megérdemli:

Ehh. Kár volt a régi kaput így átépíteni.

Szép, rendezett. De higgyék el a kedves román kollégák, nem kell mindent márványból csinálni.

Az épület alá hátulról patak folyik be. Körötte kellemes sétaösvények várják a szállóvendégeket.

Elhagyva Herkulesfürdőt, vagy éppen oda érkezve álljunk meg egy pillanatra a vasútállomásnál. A főút mellett van, innen kanyarodunk le a városba, lehetetlen elvéteni. Ez az állomás a historizáló magyar vasúti építészet egyik legszebb alkotása, reneszánsz pavilon kétoldalról pergolákkal. Külön-külön váróhelyiség volt az 1.,2. és 3. osztály utasainak. Az épület alagsorában a büfés részére volt előkészítő konyha, a peron két végén pedig jégvermek és illemhelyek voltak. Ma is pompázatos:

Kedves Turista! Ne csüggedjen el teljesen. Herkulesfürdőt még így is érdemes felkeresni. A táj, a völgy, a sziklák, a zubogó Cserna, az építészeti csodák. És mindez hozzátartozik kicsit az egészen közeli Zuhatagi Duna meséjéhez is, amelyről majd máskor szólok. Herkulesfürdőről most szép, tavaszi virágokkal búcsúzok.