2013. február 12., kedd

Problémánk a történelemhamisítás

A Kárpát-medence különböző tájaira utazást szervezők szembetalálják magukat egy olyan problémával is, amelyet a messzebbi országokba utaztatók nem érzékelnek. Ez a probléma a szomszédos népeknél iparszerűvé vált történelemhamisítás.
Vannak, akik roppant szabadelvűen úgy vélik, ők így látják, mi meg amúgy népeink történetét, igazából nincsen igaza senkinek, sőt, roppant helytelen, ha úgy véljük, mindenképpen nálunk az igazság. Az ilyen embereknek a dolgok lényegéről sajnos fogalma sincsen, s azt sem tudják, minden létező hazai és külhoni írott forrás, épített, vagy kulturális emlék a magyar történetírást támasztja alá. Ezekre a nagyon megengedő, ostobán toleráns és elfogadó nézetekre ezért kitérni sem érdemes.

De miért probléma a történelemhamisítás egy utazásszervezőnek? Legfőképp azért, mert az utazásszervezés - véleményem szerint - nem csupán egy gazdálkodási többlet elérésére irányuló vállalkozás. Annál egy picit több. A tisztességes utazásszervezésnek van egy kultúra és ismeretterjesztő, népet tanító, az ember világlátását szélesítő szerepe és feladata is. Az pedig már egyenesen természetes, hogy ezen tevékenysége csak őszinte lehet, ellenkező esetben pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit kéne, azaz butít és dezinformál.
Megpróbálom pontokba szedni, mikor okoz gondot a történelemhamisítás.
1. Az épületek, múzeumok feliratai hamisak, félretájékoztatnak. Így marad meg mindenkiben, aki nem tudja korábbról, máshonnan, hogy nem úgy van, vagy nem jó idegenvezetővel keresi fel az adott látnivalót.
2. Egyre több városban kötelező helyi idegenvezetőt felkérni és megfizetni a város, múzeum, műemlék bemutatására. Sajnos szintén egyre több helyen egyre nehezebb magyart találni a feladatra, az utódállam többségi népéből származó pedig vagy jó, vagy rossz indulattal, vagy ismervén az igazat, vagy nem, mondja, mondja a hazugságok tömegét. (Van olyan város, ahol felbéreljük a külföldi idegenvezetőt, és a csoportot kísérő saját idegenvezetőnk fordítás címén elmondja az igazat.)
3. Amikor harmadik országból (tehát nem Magyarországról, s nem az adott utódállamból) kérik egy csoport utazásának megszervezését, akkor nagy gond tud lenni, hogy magyar gyökerű, kultúrájú és a csoport nyelvét beszélő idegenvezetőt találjunk. (Különösen, ha nem német, vagy angolszász csoportról van szó.) Mert nem szeretem, ha mi szervezzük meg a külföldiek butítását.
4. Az utódnépek megnyilvánulásai, magatartása megriaszthatják, megijeszthetik utasainkat egy-egy történelmi emlékhelyünkön. (Pl. Szerbiában a járeki lágernél történő koszorúzáskor.) Természetesen nem kell semmilyen atrocitásra gondolni, nem visszük veszélybe utasainkat, de nem esik jól a gyűlölettel teli pillanat sem.
Ha nagyon törekszem az együttérzésre, akkor még meg is értem a szomszéd népekhez tartozók sok tagjának ilyen megnyilvánulását. Ők ugyanis sokszor az igazságot nem ismerve, félretanítva, félretájékoztatva, feltüzelve viselkednek úgy, ahogy.

A történelemhamisítás természetesen rengeteg más, minden nemzetrészünk sokféle (teljesen jogos és érthető) törekvését akadályozó hatással is jár, de itt most maradjunk az utazásszervezésnél.

Mindez, amit eddig írtam, egy kis videó kapcsán jutott eszembe. Ez a filmecske egy (vélhetően rádiós) riport Marius Diaconescuval, a bukaresti egyetem egyik tanárával. Ebben Diaconescu úr kendőzetlenül elmondja, mekkora hazugság a román történetírás jelentős része. Javasolom, nézzék meg, tessék:


Jó volna, ha Diaconescu szellemében tisztulna le az egész Kárpát-medencében a múlthoz való viszonyulás, majd ennek a letisztulásnak megfelelően alakulhatna a magyar kisebbsége helyzete, közjogi státusza, aztán az épített örökség megóvása és bemutatása, s így ismerhetnénk meg egymást jobban, működhetnénk együtt jobban, eljutva egy szebb, békésebb világba. (Álmodni jó!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése