2014. november 19., szerda

Kisokos az al-dunai utakhoz

2015-ben kétszer megyünk hajóval az Al-Dunára. (Továbbá lesz  háromféle autóbuszos utunk is a Duna-áttöréshez, de azokról inkább máskor.)
Először is tisztázzuk, mit értünk Al-Duna alatt. Nos, a közkeletű fogalmat, így sajnos nem a valóságot. A Felső-Duna fentről, tehát folyásirányból Gönyüig tart, innen számoljuk a Közép-Dunát a Babay-szikláig (Galambócig, az 1040-es folyamkilométerig), itt kezdődött egykoron a "Zuhatag", azaz az a szakasz, ahol a Duna áttöri a Kárpátok Balkán-hegységbe forduló vonulatait, majd ezután, Kladovo környékén (kb. a 940-es folyamkilométer) kezdődött az Al-Duna. Az Vaskapu erőmű megépülte (1972) óta eltűnt a "Zuhatag", azóta gyakrabban használjuk a népnyelvi értelmezést, miszerint a Babakay-sziklánál elkezdődik az Al-Duna. Tehát összefoglalva, hajós útjaink során a 950-es folyamkilométerig, kicsit Orsova alá bekukkantva a Sipi-szorosig jutunk el, s a közkeletűbb kifejezéssel az egykori "Zuhatagot" az Al-Dunához számítjuk.

Babakay-szikla
Lefelé hajózva idén sem lesz bonyolult utazásunk. Budapestről négy és fél nap alatt (kb. 35 menetóra alatt) elhajózunk Orsovára, megtéve 700 km-t, ahonnan fél nap alatt visszautazunk autóbusszal Budapestre. Ez az utunk a Hajóval a Vaskapuhoz címet viseli.

Kis Kazán-szoros
Felfelé kissé bonyolultabba a helyzet, mivel majdnem kétszer annyi idő szükséges az út megtételéhez. 7 nap sokaknak hosszú lehet, hiszen ez kb. 60 menetórát jelent. Ezért az utat három szakaszra bontottuk, s az egyes szakaszokat bemutató utakat úgy szerveztük, hogy a szakaszok külön-külön, vagy bármelyik kettő, vagy akár egyben mindhárom beutazható legyen.

Az első szakasz a korábbi években is meghirdetett Hajóskaland a Vaskaputól Újvidékig utunk. Ekkor az első nap autóbusszal utazunk Temesvár és Herkulesfürdő megnézésével a Dunáig. A második nap végighaladunk az egykori "Zuhatagon", annak varázslatosan szép vidékén. A harmadik napon elérjük Belgrádot, a negyediken Újvidéket. Az ötödik napon újvidéki és szabadkai városnézésekkel autóbusszal hazautazunk.
Aki viszont tovább szeretne hajózni, az marad Újvidéken, pár szabadon eltölthető óra után csatlakozik a második szakaszt jelentő Délvidéki hajókirándulás című programunkhoz.
Ezen a napon hajónk továbbhalad a Fruska Gora, azaz Tarcal-hegység lábainál Vukovárig, Horvátországba. A folyó jobb partja errefelé is változatosan dombos, akad látni- és mesélnivaló bőven. a kirándulás második napján ismerkedünk a délszláv háborúban híressé lett Vukovár, egykori magyar nevén Valkóvár városával, majd rendületlenül hajózánk tovább, felfelé a Dunán. Kb.  négy, négy és fél óra múltán elérjük a Dráva torkolatát. Befordulva a fontos mellékfolyóra a Kopácsi-rét vadregényes világa mellett hajózunk felfelé egészen Eszékig.
Itt városnézés, majd kirándulás a Kopácsi-rét vadonjába egy másik, kisebb hajóval, majd utazás autóbusszal Budapestre.

Azonban ekkor is van is van lehetőség a maradásra, a továbbhajózásra. Aki szeretne egészen Budapestig jönni, az Kopácson, a Drávaszögben alszik, s reggel csatlakozik a harmadik szakaszt jelentő Hajóval Eszékről Budapestre című programunkhoz.
Az utolsó szakasz megtételekor először lehajózunk a Dráván a Dunáig, majd itt szembefordulva a folyással nekivágunk az utolsó 270 kilométernek. Hosszan kanyargunk Erdőd vára, majd Apatin környékén, csodáljuk a vakító homokpadokat, hogy estefelé elérjük Mohácsot, az EU schengeni határát. Alapos határellenőrzés után Mohácson buszra szállunk, s elutazunk Érsekcsanádra, hogy ismét egy kis hajóval elérjük Veránka-szigetét, szállásunkat. A későesti és hajnali órákban hajónk továbbhalad 40 km-t, s reggel felvesz minket a szigetnél. Innen kb. 13 óra hajózással érjük el Budapestet.



A teljes, nyolcnapos út programja a Hajóval a Vaskaputól Budapestre cím alatt található.
Az első hat nap programja, tehát a vaskapu-Eszék szakasz egyben a Hajóskaland a Vaskaputól Újvidékig + Hajóskaland a Délvidéken cím alatt található.
A második és harmadik, tehát az Újvidék-Budapest szakasz egyben a Délvidéki hajókirándulás + Eszéktől Budapestre cím alatt található.

A egyszerűség kedvéért a felfelé utazás egyes szakaszainak árait az alábbi táblázatban foglaljuk össze:
A kikötői illetékek sajnos szembeszökően magasak. Nem tehetünk róla, a délszláv államokban szinte drágább dolog megállni, mint menni. És nagyon kevés hely van, ahol meg szabad állni. Egy-egy kikötés egészen horribilis összegbe kerül. És nem véletlenül nem állunk meg több helyen, nekünk is kedvünk volna pl. Újlakon kikötni, s felszaladni a várba, Kapisztrán Szent János sírjához. De sorolhatnám Galambócot, vagy Szendrőt is kívánatos kikötőhelyként. Majd, talán egyszer, ha változik a szemlélet.
A kikötői illeték egy összesített fogalom. Tartalmazza a kikötés díját, az utasok ki- és beszállásának lehetőségéért kért díjat, hatósági, ügynöki díjakat.

























































2014. november 6., csütörtök

Erdély szomorú öröksége ez is

Erdély öröksége alapvetően szép és tanulságos, lelket vidító, frissítő. Aki nyitott szemmel, szívvel járt arra, nagyjából érti, mire gondolok.
Most csak pár szót szólnék a szomorúbb örökségről, mert ilyen is van. Nem, nem politizálás a cél, csak a téma nagyon aktuális és adja magát.
Hétvégén Romániában elnököt választottak. (A románok, teszem hozzá, mert a magyarok két jelöltjük közül választottak, nyilván mindkettő esélytelen volt, de arra jó lehetett volna, hogy a választók jelet adjanak pártjaiknak, miként, s merre menjenek, ami aztán hatással lehet arra is, ami a magyarországi turistát érdekli.)
Szóval választottak a románok. Aki az elmúlt hetekben "Romániában" járt, leginkább két jelöltet láthatott molinókon kifeszítve az utak felett: Victor Pontát és Klaus Iohannist.


Az első jellegzetes regáti román, a másik egy nagyszebeni szász, aki 15 éven át vezette a romániai német szervezetet, a Német Demokrata Fórumot. Tisztségénél fogva részt vett Dél-Erdély számtalan, a szászok által épített műemlékének felújításában. Tudni kell, ez igazi kultúrmisszió, hiszen szemben a magyarokkal, az erdélyi szászok szinte nyom nélkül eltűntek az elmúlt 90 évben. Pedig a szászok, szemben a magyarokkal, egyetértettek Erdély Romániához csatolásával, üdvözölték 1918-ban az új román hatalmat. Aztán míg 800 éven át gyarapodtak a magyar "elnyomás" alatt, addig a 90 éves román fennhatóság alatt ki lettek takarítva "Szászföldről".  Maradtak viszont szépséges erődtemplomaik, váraik, városaik, falvaik. S így bőven akad feladat, hiszen majd egy német tartománnyi gondozandó épület van, jó részük használaton kívül.
Szóval az ember gondolná, egy dolgos, jó szász sokat segíthetne államfőként Erdély ügyeiben is, legyen az akár a nemzetiségi kultúra őrzése, műemlékek védelme.
De csak addig gondolja így az ember, amíg nem hallja, amint Iohannis úr sűrűn nevezi magát is jó románnak, s amíg nem botlik bele az ember olyan képbe, mely a kampány előtt készült, s melyen Iohannis úr még természetesen eredeti, német formában "J"-vel írta nevét.

Iohannis úr mégis érdekes színfoltot le Románia történelmének asztalára. Roppant érdekes módon az eredmények úgy alakultak, hogy a történelmi Erdélyben Hunyad megye kivételével mindenütt Iohannis győzött, illetve a két legmagyarabb megyében az RMDSZ-es magyar jelölt, míg Ó-Romániában, tehát Erdélyen kívül, meg mindenütt Ponta győzött. Mintha valóban két világ lenne ez a két terület a mai napig. Íme, a választási térkép:
És ehhez a képhez még adnék egy történetet. Ez is friss. Brassó megyei tisztán román vidéken egy kis hotelt üzemeltető román asszony jóindulatú kedvességgel mondja, milyen szép, hogy minket magyarokat érdekel Románia, eljövünk ide hozzájuk, holott mehetnénk nyugatra is. A hölgy nem provokált, egyszerűen fogalma sincs arról, mit is keresünk mi Erdélyben.
Generációk nőttek fel így, hogy ezt nem tudják. De valamilyen örökség mégis ott munkál bennük, hogy annyira másként látják, ki kéne államfőnek, mint a hegyeken túl.
Erdély bonyolult. Utazzon oda minél többször, megéri, s talán meg is érti.

2014. január 28., kedd

Megy a vonat Szeredába

Kicsi gyerek voltam, amikor a kornak megfelelően,  nagyon nehezen kapott útlevelet az egész család. De végül kapott. (Jó, ehhez hozzájárult az is, hogy "R" elvtárs, az útlevelek nagy hatalmú helyi felelőse, anyámnál fizette be mindig a gyereke óvodai ebédjét. :) )
A nagy családi utazás vonattal és hajóval történt. Az út elején Bécsből Velencébe kusettes kocsival (tudom, eredendően couchette, fekvőhelyes kocsi a jelentése) utaztunk. Csillogott a szemem, amúgy is szerettem vonatozni, mondhatni vonatbolond voltam, ez meg egészen rendkívüli volt. Akkoriban is jól aludtam, de ezen az éjszakán nem volt hozzá sok kedvem. Élveztem a vonat zakatolását, az ágy ringását, azt a csodálatos érzést, amint az ember az ágyacskájából kicsit félrehúzva a függönyt, kitekint a tovasuhanó tájakra, településekre, álllomásokra. 
A vasút iránti vonzódásom mindig megmaradt. Élmény volt, amikor egyetemistaként mozdonyok javításán vehettem részt, sőt, akkoriban a menetrendi vonatokon is sokszor a mozdonyban ültem. 
Erdélyben is vonattal voltam az első években, hátizsákos turistaként.  Aztán eljött az a korszak, amikor munkám jó része Erdélyhez kötött, s igazán elunva a 10 órás autózásokat, gyakran utaztam Székelyföldre kusettel. Volt olyan hét, hogy 4 éjszakát töltöttem vonaton. Szerettem. Lehetett pihenni. Jó, nem úgy, mint otthon, akkor sem, ha az ember meghúzta a pálinkás butykost, de sokkal jobban, mint a volánnál. Aztán "kusetteztem" Svájc és Budapest között, meg Ukrajnában, azokban a régi, szovjet, csipkés függönyös vagonokban, ahol a "bábuska" rakja a kocsi végében lévő szenes kazánt.

Minden tapasztalatom alapján úgy vélem, a buszhoz, vagy autóhoz viszonyítva a vonatos utazás kifejezetten kellemes. Lehet mozogni, enni, WC-re menni, a folyosón társasági életet élni, elfeküdni, aludni.
Másik tapasztalatom, hogy a Székelyföldre eljutni busszal egy nap. Egy nagyon kemény nap. Ezért úgy szoktuk útjainkat szervezni, hogy odafelé két napig megyünk, beiktatva látnivalókat, vissza kevesebb látnivalóval hazajövünk egy nap alatt. Igazából ez három, sokat buszozós nap, mely mellett egy ötnapos útnál kettő marad a szívet melengető Székelyföldre. A hat-hét napos utak meg olyan drágára jönnek ki, hogy kicsi rájuk az igény. (Na nem az olyan egyhetes útra gondolok, ahol a közbenső napokon alig mozognak, alig látnak, s így olcsó, de minek?)

Kézenfekvő volt hát az ötlet, próbáljunk meg vonattal egy-egy éjszaka alatt ki- és visszautazni. Így állt össze új, vonatos utazásunk, a Megy a vonat Szeredába. Sok-sok tervezgetés, számolgatás után arra jutottunk, hogy négy teljes napot, s így három éjszakát töltsön a csoport a Székelyföldön, s kettőt a vonaton. Indulás szerda délután 5 után, érkezés hétfő reggel 7 után. S közben megannyi élmény, szépség.

No de mi is fér ezekbe a napokba?
Megérkezés után átszállva autóbuszunkra azonnal a szállásunkra megyünk. Igaz, reggel van, de mégsem hotelben aludtunk. reggeli, mosdás, átöltözés, majd bejárjuk a szűkebb környéket: Parajd a sóbányával, Korond az állandó, hatalmas vásárával, Farkaslaka Tamási Áronnal, Szejkefürdő Orbán Balázzsal. Aztán jön az a program, mely máskor nem fér bele az időbe. Traktorokkal felmegyünk a Gordon-hegyre, a hatalmas Krisztus-szoborhoz, melynek fejéből Erdély jó része belátható. S hogy a lelki élmények mellett hasunk se tiltakozzon, itt a hegyen bográcsban főtt vacsorát is elköltünk.

Második nap elmegyünk a Székelyföld déli részére, Bardóc-, Három-és Kézdiszékre. Megcsodáljuk Erdély egyik legszebb erődtemplomát Prázsmáron, az alsócsernátoni bámulatos falumúzeumot, Kérdivásárhelyt, a bájos városkát, majd a Kászon-völgyében a gázfürdők, a mofetták világát. A Nyerges-tetőn a kpjafák erdejénél emlékezünk hőseinkre, s napunkat a legnagyobb magyar zarándokhelyen, Csíksomlyón zárjuk.
Cs. Adriánna képe


A harmadik napon Fehéregyházán, a "segesvári" csata helyszínén Petőfire emlékezünk, majd belekóstólunk a Szászföldbe egy segesvárnyit. Ó, ha a történelem másképp alakul,  ma milyen volna a "Királyföld", Erdély egykoron szászok lakta része? Azt hiszem egy paradicsom. Egy fejlett, gazdag világ csodálatos természeti környezetben, bűbájos, tiszta, műemléki városokkal, falvakkal. Nos, Segesváron, ebből a szépséges műemléki hangulatból maradt meg egy nagyobb adag, kiélvezhetjük. Aztán robogunk a "székely fővárosba", Marosvásárhelyre, mely fogyatkozó magyarsága ellenére is izig-vérig magyar. Ma is, s ezt jelképezi a szecessziós Kulturpalota. Ezzel nem ér ám véget napunk. Jön még Szováta, a heliotermikus, erősen sós taváról híres fürdőjével. (Tudja az olvasó, hogy Szováta már a Sóvidéken van? S azért ez a neve, mert egész hegyek vannak kősóból?)

Most, hogy több időnk van, ismét vár ránk egy olyan program, mely máskor nem fér az időnkbe. 
Valaha, a Mezőségen (Marosvásárhelytől nyugatra) hatalmas hálózata volt a keskeny nyomközű vasutaknak (hasonlóan több erdőségünkhöz, vagy alföldi tájainkhoz). Akkoriban ugyanis nem volt jó minőségű közút, nagy kapacitású közúti jármű, így a terményeket, vagy a fát olcsóbban kiépített kisvasutakkal hordták a nagyvasúti állomásokra. Erdélyben is zömmel megszűntek ezek a vonalak, de Szovátán ma újra működik, ráadásul gőzvontatással egy szép, erdei szakasz. Ezen utazunk végig. (kép a hbweb.hu-ról)

Negyedik napunk Gyergyószéké és a Keleti-Kárpátoké. Gyergyószentmiklóson felkeressük az örmény-katolikus templomot (az örmény katolikus egyház autochton, azaz örmény nemzeti egyház, mely közelünkben csak Erdélyben lelhető fel). Majd jönnek az "első kategóriás" erdélyi nevezetességek, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros. Utóbbiban sétálunk, egészen a "Pokol-tornácáig". 



Visszatérve a Gyergyói-medencébe a Szárhegyi kastélyhoz megyünk. Nem, biztosan nem ez Erdély legszebb kastélya, legszebb műemléki építménye, de fekvése, környezete, hangulata miatt biztosan sokunknál mégis első helyre kerül. Szárhegy román neve Lazarea. Vajon miért? :) Hát mert a kastély tulajdonosai évszázadokon át a Lázár család tagjai voltak, akik a román világ behatolásakor nem sajnáltak ezt-azt annak érdekében, hogy a névadó bizottság megörökítse nagyságukat. :)

Utunk zárásaként Borzontra megyünk, megnézzük a skanzent, majd Erdély legjobb, s leghangulatosabb éttermében elfogyasztjuk vacsoránkat. 

Gyergyószentmiklóson szállunk este vonatra. 
Nem, ne feküdjön le rögtön. A következő órában a Maros völgyében fogunk egyenletesen nyugatnak, majd délnek fordulni. A sötétben is érezhetően magas hegyek között, Wass Albert "A funtinelli boszorkány" című regényének helyszínein áthaladva. Dédán elfordulunk az Észak-Erdély 1940. évi visszacsatolása után épített vasútvonalra, alagutak, viaduktok, a magyar mérnöki munka szép teljesítménye. Aztán jön Szeretfalva, Bethlen, Dés (de Calatori :) ), Kolozsvár. hajnalban érjük el Magyarországot, s reggel Budapestet. Suhannak a tájak. Én, ha hatágyas kusettban utazok, ez ugye 2*3 ágyat jelent, mindig a középsőre vackolom be magamat. Akkor is, ha egyedül vagyok a 6 ágyra. S fejem az ablakhoz teszem. Ilyenkor, ha megriadok az alvásból, a függönyt kicsit félrehúzva ki tudok pillantani az éjszakába, a tovarohanó fényekre, a szalutáló vasutasra, s kiolvasom feje fölött az állomás nevét. S ha pl. azt látom, Ciucea (Csucsa), akkor eszembe jut, hányszor szállt le itt Ady a vonatról.
Remélem, kipihenten érkezik a Nyugatiba. Csak éhesen, mert érezni fogja, Erdélyből még volna mit falni.
Legalábbis én sokadszor visszaérkezve is mindig így voltam. S éppúgy csillogó szemmel, mint mikor először utaztam kusettel, akkor éjjel, Tarvision át.